Július 20-án lesz ötven éve, hogy először tett látogatást az ember másik planétán.
Amiképp magát a kultúrát, meg a fanatikus civilizálódást, úgy az űrkutatást is a társadalmi lét minden területére jótékonyan ható rivalizálás szülte; mert – ahogy Márai is írta – „a boldog ember nem alkot, a boldog ember egyszerűen boldog.” Az űrkutatás hőskora ezért esik a hidegháborúra. Annak a globális konfliktusnak időszakára, amely már mentes volt minden katonai erénytől, ahol győzni csupán nyers gazdasági erővel lehetett, s a verseny prioritást élvezett, szinte mindennel egyéb teendővel szemben, amikor korlátlan állt rendelkezésre a tett atyja: az akarat, ami pedig körültekintés nélkül nyitott meg ajtókat, pénzcsapokat.
Nem is csoda, ha a kutatás eredményei, eleinte mennyiségiek inkább. Amilyenek a versenyek eredményei szoktak lenni. Olyan számokban törekedtek győztest hirdetni, mint hogy melyik tömbnek a rakétája tudja a sztratoszférát előbb elhagyni, kié tudja ezt humán rakománnyal úgy megismételni, hogy az alannyal utána interjút lehessen készíteni; aztán ki bír önmaga okán létező űrezközt Földkörüli pályára állítani, a Vénuszra bármi áron szondát juttatni, végre a Mars felszínéről közeli képeket készíteni, és hogy mely tömbnek az asztronautája fogja a lábával elsőként a Holdat illetni. Aritmetikai elvről tanúskodik a korkép negatívja is. Mai fejjel hihetetlennek tűnik, mégis tény, hogy az Apollo program utolsó (17.) missziójánál jutott eszébe a NASA grémiumának geológust is küldeni! Több mázsányi Holdkőzet begyűjtése és megannyi fatális tévedés után!
Ugyancsak finoman fogalmazunk, mikor kockázatos vállalkozásokként emlegetjük ezeket a küldetéseket. Bár az űrkutatásnak tulajdonsága ez, a hőskorra jellemző halálozási arány mégis inkább verseny természetű. Ne keressék, nincs nyilvános összehasonlító adat! De ismertek tragikus kimenetelek, illetve feltárták anekdoták, hogy a misszió sikere gyakran múlott az asztronauták lélekjelenlétén, szerencséjén, s bizony – 20. század ide vagy oda – Neil Armstrong sem tudott a legénységének bíztatóbbat mondani Kolumbusznál.
Hősök tehát! Az egyetemes ember korlátai ellen harcoltak, és győztek vagy meghaltak. Ahogy egy háborúban szokás. Tudományos berkek a minőségi kutatás lehetőségének megalapozóit tisztelik bennük, mi pedig a bizonyítékát annak, hogy semmi sem elérhetetlen.
Az akarat diadalát.
Szabó László Ernő írása